Ferencker

Keményen leizzadtam a Kortalan Hölgyek Társaságában

2016. október 10. 10:23 - DorHarm

Fél órával korábban érkeztem meg október 7-én pénteken, a ferencvárosi FMK-ba. A Hölgyek már gyülekeztek a tornateremben, mindenki vidáman fecsegett és az avonos bizniszelés is elkezdődött. Izgatottan vártam, hogy végre lehulljon a lepel a KHT-ról, azaz a Kortalan Hölgyek Társaságáról.

„Üdítő mozgás, torna és egy frissítő társaság!”- ígérik a kíváncsiskodóknak az FMK honlapján a Kortalan Hölgyek. Egy gyors telefon után másnap már ott is álltam a ferencvárosi Művelődési Központ előtt. Vajon örülni fognak-e egy ilyen betolakodónak? Holt Költők Társaságáról már hallottam, de a kortalanság elnyerése talán nehezebb egy fokkal, mint a halál és vajon lehetek-e kortalan huszonegy évesen? Utóbbi kérdésemre rögtön meg is kaptam a választ a portástól, aki kaján vigyorral jelezte, hogy örül nekem: „Nem árt a fiatalítás”-mondta. -Talán mégsem jöttem hiába-gondoltam. Ez a sejtelmem egy fél pillanat leforgása alatt bebizonyosodott, a teremben vidám társaság fogadott.

kortalan_holgyek_01.jpg
Lehetek Kortalan én is, de akkor tornáznom kell! -szólt a megállapodás. Mivel nem véletlenül ácsorogtam edző felszerelésben, ezért nyugodtan konstatáltam, hogy a kritériumnak eleget tudok tenni. „Nem vagyunk ám kímélve, nehogy azt hidd!”- biztattak. Magabiztosan mosolyogtam, nem sejtettem még, hogy mi vár rám. Az óra előtt azonban jobban fúrta az oldalamat a Társaság titka, így Buchta Tündét, az edzések szervezőjét kérdezgettem a torna klub eredetéről.

„Tíz évvel ezelőtt ide jártunk tornára és abból alakult ki egy csoport. Nem voltak teljesen megelégedve az akkori órával, ezért felajánlották, hogy csináljam én, mert látták, hogy megy és így indult”- mesélte Tünde. Hogy honnan jött a név ötlete? „Ez is egy közös választás volt, hogy Kortalan Hölgyek Társasága vagy a Kockahasúak Társasága legyünk. Bár azért ez nem látszik itt a zsír alatt... De mindenképpen valami frappáns nevet akartunk. Nem akartuk a hagyományos ilyen torna, olyan torna nevet. Mi eleve egy baráti társaság voltunk, így nem csak a tornáról szól minden. El szoktunk járni színházba, kirándulni, bulit tartunk, Mikulás partit, farsangi bulit, tulipán nyitogatót.” Beszélgetésünkhöz mások is csatlakoztak, így hamar világossá vált számomra, hogy itt sokkal többről van szó mint  heti kétszeri alakformálásról. A Kortalan Hölgyek egy összetartó közösség, baráti társaság, ahol mindenki számíthat a másikra. „Igen, most már annyira jó a társaság, hogy egymáshoz is járunk, segítünk. Ha orvosi segítség kell vagy tanács, lelki támasz, akkor is.”


A Társaság sikerét a résztvevők száma is jelzi, a terem tömve van. Átlagos, 17 fős létszámmal vagyunk jelen, de Tünde szerint voltak már harmincan is. A torna viszont csöppet sem átlagos, saját keveréke a Callanetics-nek, gyógytornának és a végén egy kis jógás relaxálásnak. Igazából lehetetlen meghatározni, Tünde csak kondicionáló tornának hívja.


A bemelegítésnél önbizalmam még rendíthetetlen, azonban ez szépen lassan kezd elpárologni. Be kell vallanom, nem könnyű. Csinálom sorra a felüléseket, lábemeléseket és amikor már azt hinném vége van, nem. De nem csüggedek, hiszen a hangulat zseniális. Péterfy Bori majd Robin Thicke adja a háttérzenét, a cseverészés pedig egy percre sem áll le. A pletykálásra persze már előre figyelmeztettek. „Aztán megy ám a duma itt egyébként. Vagy főznek vagy szexelnek, ez a két fő téma van.” Izzadunk, nevetünk, mindenki húzza a másikat valamivel. Fél óra múlva úgy érzem, mintha mindig is erre a tornára jártam volna, másfél óra múlva pedig mindannyian kortalanok lettünk. „Már csak egy jó pasi kéne!”- hangzik a terem egyik végéből, majd jön a kontra: „Jó pasi? Hol?!”. "Aztán majd azt is írd meg, hogy a mottónk: Azért sportolunk, hogy ehessünk.” Az óra végén sajog mindenem, érzem, hogy másnap majd beüt az izomláz. A portás az ajtóban vigyorogva kérdezi: „Na? Milyen volt? Jön máskor is?” Őszintén bólogatok: Igen, szívesen jövök máskor is. Kell ennél több egy napra Ferencvárosból?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ferencker.blog.hu/api/trackback/id/tr4611783473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása