Ferencker

Kulturált a felújított Ferenc tér, de ott is dolgozott az ürülékkenegető

2016. október 17. 10:24 - emetz

Átépítették a belső-ferencvárosi 178 éves Ferenc teret idén. Az 1838-as nagy árvíz után kialakított tér sok mindent megélt, például itt forgatták a nemzetközi díjakat nyert Napfény íze című filmet. A területén most építettek pavilont, szökőkutat, játszóteret, és pihenőrészt is. A lakók pedig pozitívan fogadták a változást, bár kicsit borzolta az idegeket, hogy valaki fekáliával kente be a gyerekjátékokat.

Szeptemberben vehették birtokba a lakók a megújult Ferenc teret, amit az önkormányzat épített át 127 millió forintból. A felújításkor a lakosság véleményét is kikérték, és például ez alapján helyezték át a játszóteret, bontották el a veszélyes, működésképtelen vízi játékot – tudtam meg a Ferencváros újságból.

20161014_115711.jpg

Kedvet kaptam, hogy megnézzem a IX. kerület újabb büszkeségét. A Tompa utcából kiérve kinyílt a tér, megdöbbentően szép, zöldterület fogadott. Az új, barátságos játszóhelyen gyerekek szaladgáltak, a téren mamák tolták a babakocsit, jól öltözött menedzserek siettek a dolgukra. „Rendezett lett a terület és tök jó a játszótér. A talajra gumit raktak, amire le tudom tenni a gyereket és mászhat rajta” – mondta az egyik kisgyerekes anyuka. „Csak azt nem értettem, miért kellett átépíteni a teret, hiszen a régi kockakövet meghagyták. Az viszont jó, hogy van WC, vigyáznak a területre, csak a futókör mellé építhettek volna egy utat, ahol a babakocsival közlekedni tudunk” – mondja el tömören a véleményét a kismama.

20161014_121725.jpg

A játszóhely tényleg rendben van, a borításán a szülőknek is kellemes a járás, van itt hinta, cső, amibe bebújhat a gyerek, és ha kedve szottyan, csúszdázhat is. A kerítésre állatos táblákat raktak, amiken röviden leírják, milyen négylábút lát a gyerek. A játszóhely területét körbekerítették, és tábla figyelmeztet arra, hogy este nem lehet bemenni az elkerített részre. „Késő este a nagyobb gyerekek foglalják el a játékokat. Nem tudom, meddig lesz ilyen szép a játszótér” – tette hozzá az anyuka. Aztán kis hezitálás után azt is elárulta, hogy a többi kismamától tudja, a tér átadása előtt ürülékkel kenték be az új játékokat, de a kerület más játszóhelyeit sem kíméli a kenegető, amiről mi is és a 444.hu is írt.

Mint kiderült, azóta nem érte újabb atrocitás a játszóteret, és a mellette levő új futókör is még jó állapotban van annak ellenére, hogy nem csak futásra használják. Bár a létjogosultságáról egyáltalán nem voltam meggyőződve, hiszen ki akar a város közepén, az autóktól hemzsegő, kipufogógáztól büdös Ferencvárosban nyargalászni? Aztán kiderült, hogy nincs igazam, többen is kocogtak a nem túl széles futópályán. Volt, aki egymagában, más csapatban rótta a köröket.

20161014_122109.jpg

A futók jól megférnek a sétálókkal, és ennek a békének szép keretet adnak a színes házak. Látványos a terület fejlődése, és ezt meg is erősítette egy idősebb úr, aki régen a tér melletti Balázs Béla utcában dolgozott. „Ma már sokkal jobb a helyzet, jobb a közbiztonság, jobb a közösség. Évtizedekkel ezelőtt ez a kerületrész igencsak lepukkant volt” – állítja az úriember.

20161014_122015_1.jpg

Kamerákkal felügyelik a teret, így van némi garancia, hogy hosszú ideig egyben maradnak a kissé jellegtelen székei és asztalai, ki tudja mire jó pavilonja, a játszótere és a csendesen csobogó szökőkútja. Rengeteg a zöld a téren, ami jó, de azt nem értem, miért nem lehet szabadon hagyni a fák gyökerénél a földet? Ahogy egyik ismerősöm meg is jegyezte: „Mi ez a kényszer a mostani tervezőkben, hogy mindent kővel borítsanak be?” Úgy tűnik, a kérdésére még jó ideig nem kap választ, és csak reménykedni lehet, hogy a burkolási kényszer egyszer megszűnik a mérnökfejekben, és a 178 éves Ferenc tér fái is kiszabadulnak a kő fogságából.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ferencker.blog.hu/api/trackback/id/tr6511813159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2016.10.18. 06:32:26

Százhuszonmillióóóóó? Tejóóóóééég.....nem látszik rajta! Hova tűnt a pénz? Bealapozták vki(k) zsebébe?!

Netuddki. 2016.10.18. 08:20:25

„Mi ez a kényszer a mostani tervezőkben, hogy mindent kővel borítsanak be?”

Minél drágább, annál többet lehet lenyúlni...

2016.10.18. 08:27:17

Nagyobb gyerekek is bemennek? Ez felháborító. Állítság be strázsának a helyi kismamákat, akik eldöntik kik mehetnek be és kik nem. Anyatigris kommandó és meneküljön ki merre lát.
süti beállítások módosítása