Ferencker

Király Gábornak az utolsó meccse, nekem az első

2016. november 17. 15:16 - DorHarm

Feszült tolongás a Groupama Aréna jegypénztáránál. Egy kétgyermekes család férfi tagjai nyomulnak elénk a sorban, közben egy fiatal srác elkiáltja magát: Hajrá Lengyelország! Általános derültség – Ne szóljunk neki, hogy rossz meccsre jött? A Magyarország – Svédország barátságos mérkőzés perceken belül kezdetét veszi, a szurkolók hamarosan könnyes búcsút vesznek Király Gábortól és Juhász Rolandtól.

 

Nem kis izgalommal készültem életem első foci meccsére. Vajon milyen szabályok érvényesek ilyenkor? Van meccs etikett? Kell lennie, hiszen ha valamit elrontasz, akkor sokkal nagyobb eséllyel vernek meg hazafiatlanságért, mint máshol. Íratlan szabályok tehát biztosan léteznek. A meccseken járatlan olvasók megnyugtatására közlöm, hogy nem nehéz elkapni a ritmust. Az első és legfontosabb szabály, hogy ne legyen rajtad semmi ellenséges szöveg - árulja el informátorom az előzetes tudakozódás alatt. Ennek tökéletesen eleget tettem, hiszen semleges uniformisban jelentem meg. A téli meccsek azonban plusz kihívást jelentenek, hiszen a stadion nem fedett- ezt szeretném hangsúlyozni, a meccseken még járatlan olvasóim kedvéért. Azonban a szurkolóknak nem kell rövidnadrágban és pólóban feszíteniük kilencven percen keresztül, így annyi réteget pakolhatnak magukra, amennyiben még tudnak mozogni.

 

15064162_1320163938007782_28978731_o.jpg

 

Rengeteg pulóverbe és harisnyába öltözve vágok neki utamnak a Népliget felé. Az est hangulatát már a Móricz Zsigmond körtéren is érzékelem, hiszen egy kisebb társaság teli torokból énekelget a metrón: Olé, olé! A hármas metróra átszállva a szimpatizáns tömeg kezd felgyűlni, a Népligetnél pedig már egy új világ fogad. Magyar színek és emberek minden mennyiségben, a szotyiról nem is beszélve. Az aluljáró egy zsibvásárra hasonlít, hatalmas zsákokból árulják a különféle szotyikat, több nő karján magyar zászlós sálak lógnak karéjban. Most már nem ciki az éneklés és az ordítozás. Hirtelen azon kapom magam, hogy a Móriczon még félelmetesnek tűnő, ordítozó férfiak egyszeriben barátságosnak és viccesnek látszanak. Mindenki egy célért jött ide: hogy lássa a fiúkat és teli torokból szurkoljon nekik.

 

A beengedő kapukhoz érve eszembe jut a többi előzetes jó tanács: Ne legyen nálad vizes palack, esernyő, olló, kézigránát. A névre szóló jegyemet szorongatom, majd benyomulok a vaskapun. Kicsit nagy a fejetlenség, mindenkit megmotoznak, a nőket külön sorba irányítják. A svéd himnusz már lement, lassan felverekedjük magunkat a B-közép tetejére. Itt ér az első meglepetés, ugyanis a pálya sokkal kisebbnek tűnik, mint amire számítottam. A televízió képernyőjén hatalmasnak és beláthatatlannak látszott, de a valóságban a játékosok és az események sokkal közelebb vannak. A szektor tetejére kapunk helyet, a szurkoló mag az alsó sorokban van, élükön a vezérszurkolóval, aki hangszóróba üvölti a mindenki által jól ismert szurkolói dalokat vagy mondókákat.

 

A ceremónia és a himnuszok után a csapat elfoglalja helyét a pályán, Király Gábort hatalmas éljenzés fogadja. A negyven éves kapus ezzel a meccsel búcsúzik a magyar válogatottól, így összesen 108. válogatott meccset könyvelhet el magának, mellyel abszolút csúcstartónak számít a magyar labdarúgás történetében. A szintén búcsúzó Juhász Roland 95 meccsen szerepelt a válogatottban.

 

Kezdő szurkolóként a mérkőzés elején kissé megzavarodok. A vezérszurkoló, a pálya és a hirdetések megosztják a figyelmemet. A meccs vége felé már úgy érzem, inkább a szurkolásra koncentrálok jobban, a pályát nézni már lelombozó. Az első bekapott gól után jön a második, azonban itt megáll a menet. Szerencsére barátságos mérkőzésről van szó, ilyenkor a válogatott tapasztalatlan embereit küldik pályára az edzők -tudom meg informátoromtól. A percek telnek, az újdonság varázsa azonban nem szűnik meg körülöttem. A második félidő végére már tömbbé fagyott az eredetileg három zokniba öltöztetett lábam, az ácsorgás és a sikertelenség kicsit elcsüggesztett, de a szurkolók nem hagyják, hogy elkeseredjek. Kitartóan énekelnek és biztatják a csapatot. A leköszönő játékosoktól a meccs végén érzelmes búcsút vesznek.

 

15152262_1320683954622447_438501555_o.jpg

 

A szurkolás a stadionon kívül sem ér véget, a metrón elkezdődik a még általam is ismert szokásos ugrálás. A vezető hiába könyörög a hangosbemondóban, az ugrálás és éneklés még hosszú percekig eltart. A stadiontól távol már egyre kevesebb a magyar zászló. Csak néhol fedezek fel egy-két sálat, a skandáló emberek pedig többé már egyáltalán nem tűnnek félelmetesnek.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ferencker.blog.hu/api/trackback/id/tr4111968047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pejoratív igazgató 2016.11.18. 21:36:29

Jaj...
Mondd, hogy még általánosba jársz. Akkor tűrhető fogalmazás magyarórára, Focimeccsen voltam, Petike élménybeszámolója címmel, vacak helyesírással.
De ha idősebb vagy, akkor hagyd a fenébe ezt az írogatást, nem neked való.

(Egyékbént az
"Egy két gyerekes család férfi tagjai"
mi akart lenni?
Egy-két gyerekes család férfi tagjai
vagy
Egy kétgyerekes család férfi tagjai?
Mert az általad leírt forma pont nem létezik.