Ferencker

„Teste finomabbszálu hímzés” - divatparadicsommá változott a Bálna

2017. április 03. 16:52 - DorHarm

 

A Corset - A divat dualizmusa, avagy a dualizmus divatja, két napos rendezvény első napján érkezek meg a fashion show-ra. A legelegánsabb H&M-es ruhám van rajtam, bár még így is egészen biztosra veszem, hogy alul leszek öltözve.

 

Sejtésem csak részben igazolódik be, a közönség soraiban hozzám hasonló földi halandók is egyaránt megtalálhatóak, a ránézésre a divat világában mozgó bennfentesekkel együtt. A kezdés előtt negyed órával érkezem és megdöbbenve tapasztalom, hogy a terem félig üres, holott a Facebook eseménynél már egy napja kiírták, hogy betelt a regisztráció. Pár perc nyugodt ücsörgés után konstatálom, hogy ez az a világ, ahol nem gáz a folyamatos szelfizgetés, sőt, szinte előírásszerű. Talán nem is a divatbemutató (pardon, fashion show, ahogyan itt mondják) a lényeg, hanem az adott ember jelenléte, amit egy kötelező fényképpel örökít meg. A háttérben híresebb DJ-k számainak akusztikus változatai szólnak: menő és kifinomult egyszerre. Egy programfüzetbe jegyzetelgetem magvas gondolataimat, miközben úgy érzem, hogy a másik sorból furcsa pillantásokkal méregetnek, ezért előveszem a telefonomat és lövök pár képet, hogy ne legyek környezetidegen. Az elegánsabb nézők is megérkeznek, a termet finom parfüm illat lengi be.

 

17522090_1460743617283146_1133825645_o.jpg

 

Lassan elkezdődik az első program, a Corset – Divatpályázati fashion show. A bemutatóra a Budapesti Tavaszi Fesztivál írta ki pályázatát, és arra keresi a választ, hogy egy korhű elemekkel díszített fast fashion öltözék miként lehet egyszerre mai és hordozhatja magán a dualizmus korának stílusjegyeit is. Az első ruhán bevallom, nem fedezek fel semmit a dualizmusból, egyszerű, egyenes szabású, fekete ruha, hátul fehér mintás betéttel. A tömeg feszülten vizslatja a kifutón lépkedő modelleket, ahogyan az lenni szokott, néhány darab kifejezetten tetszik, főleg egy fehér blúz és vörös szoknya párosítás nyeri el a tetszésemet. A show alatt végig azon gondolkozom, hogy vajon ki fog nyerni? Azonban az eredményhirdetésre csak vasárnap fog sor kerülni.*

A fél órás bemutató után egy kerekasztal beszélgetés következett Bódis Boglárkával, az Elysian márka tervezőjével, és Pintér Judittal, a Glamour Magazin vezető divatszerkesztőjével. A beszélgetés központi témája a két napos esemény nevét ihlető corset, azaz a fűző volt. A nézők jelentős része kisétál a teremből, ami engem megdöbbent, hiszen egészen érdekes információkat tudok meg. Például azt, hogy már a kislányokat is fűzőbe kényszerítették, valamint egy magára valamit is adó nőnek tíz különböző fűzője is volt. Egy reggeli fűző, volt egy a lovagláshoz, a fürdőzéshez, egy merevítő nélküli az alváshoz, több nappali fűző, valamint báli fűző is, és ami a legérdekesebb, hogy kifejezetten terhesfűző is volt.

 

17761347_1460731467284361_1823939962_o.jpg

 

A beszélgetés után Pintér Judit divatbemutatója következik, a kollekciót Charles Baudelaire Mindenestül című versének egyik sora, „Teste finomabbszálu hímzés” ihlette. Az Elysian bemutatója mellett Nora Sarman kollekcióját is megtekinthetjük. Az Elysian darabok könnyedek és kifinomultak, a Baudelaire verssor fényében abszolút értelmet nyernek. A divatbemutató után megismerkedhetünk a dualizmus smink és hajviseletével. Slovicskó Kata sminkmester szerint a korszakra a lágyság, finomság, természetesség jellemző. Az arcra pirosítót és púdert használtak, az ajkak kapták a sminkben a legnagyobb hangsúlyt, de azok is a természetesség jegyében voltak kifestve, fáradtabb pirosas, matt rúzzsal. A szemeket a pillák tövében kihúzták tussal, majd fekete spirállal az alsó és felső pillákat is kifestették. A szemöldököt szintén természetesen erősítették meg barna színnel. A frizurát Papp Zsolt, a Wella kreatív csapatának tagja készítette el. Egy dús, loknis kontyot láthattunk, akkoriban a nők minden nap sütötték a hajukat, gyakran póthajakkal érték el a dúsabb hatást, valamint fejdíszeket is raktak az elkészült frizurába. A smink és frizura bemutatása után következett a KATTI ZOÓB fashion show, aminek a kezdetére már rendes telt ház lett. Megjelentek a hostessek is, akik csak most kezdték el ellenőrizni a regisztrációkat, ez kicsit kellemetlen volt, mert mindenkit kiküldtek a teremből, hogy aztán újra visszaengedhessenek. Ennek ellenére a bemutató nagyon élvezetes volt, különösen bájossá tették a kisgyerek modellek, akik hol vigyorogva, hol feszengve vonultak végig a kifutón. Különösen az utolsó báli ruha, egy fekete, fűzős, ejtett vállú darab ragadott meg. A buggyos, ejtett vállak a dualizmus korában feltehetően feslett nő benyomását keltették volna, de itt, a 21. században, a farmeres és rövid szoknyás nők közegében királyian hatott.

 

17778634_1460745040616337_1923628247_o.jpg

 

A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik centrális témája az éppen 150 éve megkötött kiegyezés, és az ezt követő dualizmus. Ennek szellemében került megrendezésre a Corset – A divat dualizmusa, avagy a dualizmus divatja címet viselő két napos rendezvény, április 1-2 között a Bálna Budapest Rendezvényközpontban.

 

 

 

* A divatpályázaton a GLAMOUR különdíját Klausz Annavirág nyerte styling kategóriában.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ferencker.blog.hu/api/trackback/id/tr4112398293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.