Ferencker

Nagy a nyüzsgés a ferencvárosi gyermeknapon

2017. május 29. 14:05 - sz.klara

Május utolsó hétvégéje a gyerekekről szól és a városszerte nekik tartott programkavalkádba a korábbi évekhez hasonlóan Ferencváros ismét bekapcsolódott. A kerület gyermeknapi rendezvényének a Ferencvárosi Művelődési Központ kertje adott otthont, ahol a kicsiket többek közt játék, lufi, színpadi előadások sora és állatsimogató várta szombaton.

img_20170527_112631.jpg

Énekszó és gyermekzsivaj fogad, ahogy 12 óra körül besétálok a Haller utca 27. szám alatt álló Ferencvárosi Művelődési Központ kertjébe, ahol már javában zajlik a délelőtt 10 és délután 4 óra közé meghirdetett gyermeknapi program. A helyszínt a színpad messzire elhallatszó zajai és a programra tartó kisgyermekes és babakocsit toló családok nagy száma miatt egyszerűen lehetetlenség lenne eltéveszteni.

img_20170527_113044.jpg

Az épület kertjébe érve minden irányban önfeledten játszó gyerkőcöket látni a totyogóstól egészen a 7-8 éves korosztályig, akik a helyszínen felállított tematikus sátrakba szervezett különféle ingyenes programokon vehetnek részt a nap folyamán.

img_20170527_112928.jpg

img_20170527_113337.jpg

A legnépszerűbb programnak a legózás, az arcfestés és a pónilovaglás tűnik, de a színpadon Korhecz Imola és a Cimbora Együttes előadásában zajló interaktív verskoncertet is sok szülő és gyerek kíséri érdeklődő figyelemmel.

img_20170527_112944.jpg

A helyszín közelsége, a csodás idő és az ingyenes programok miatt nagy a nyüzsgés és rengeteg a család, néhány gyerkőc pedig a szülei helyett a nagyszüleivel érkezik az eseményre. A jó hangulat és a színes foglalkozások ellenére ebédidő környékén egy mellettem elhaladó család inkább úgy dönt, hogy haza indul, mert sokallják az ételek és italok árait. Körbenézve a kínálatban az 500 forintos vattacukor, főtt kukorica, üdítő és a 350 forintos kürtőskalács árai mellett nyilvánvaló, hogy egy négytagú család az ingyenes programok ellenére pár óra alatt könnyedén itt tud hagyni több ezer forintot a rendezvényen. Márpedig nem sok gyerek tudna nemet mondani ezeknek a finomságoknak, főleg a sok rohangálás és játék után.

img_20170527_113137m.jpg

A pónilovaglás mellett a helyszínen nyuszikat, csüngőhasú malacokat és kecskéket is lehet simogatni, a kert végében pedig az ugrálóvár és az eurobungee nevű játék várja a bátrabbakat. A mosolygó arcokon végignézve úgy tűnik, hogy a családoknak összességében megérte kilátogatni erre az eseményre.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ferencker.blog.hu/api/trackback/id/tr5812548307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.