Ferencker

Bezárja a boltot a tizedik elégedetlen vendégnél

2016. október 08. 13:46 - emetz

Harminckét év alatt eddig kilenc vendégnek nem ízlett a hamburger, a tizediknél viszont bezárja az Angyal utcai hamburgerezőjét a 74 éves Marika néni. A kicsi vendéglő a 32 éve alatt sok mindent átvészelt, bejött az országba a Meki, voltak más kifőzdék is a környékén, de a fiatalok akkor is, most is változatlanul szeretik Marika néni hamburgereit.

Ha valakinek nem ízlik a hamburger, akkor azt nem kell kifizetnie a Marika Néni Kávézójában. Kilencen már nemet mondtak a fizetésre, a tizediknél viszont be fog zárni a kávézó. „Nem vagyok büszke rá, de annak a kilencnek tényleg nem ízlett” – mondja a méretes hajkoronával és elképesztő energiával megáldott Marika néni.

20161007_115849_2.jpg

És határozottnak tűnt ebben a kérdésben, mivel tudja, milyen a rossz hamburger, ugyanis a kávézó megnyitása is egy rossz ízű hambival kezdődött, amit a ’80-as években az Astoria egyik népszerű büféjében vett. Visszaadni nem akarta a büfésnek, és a pénzt sem szerette volna visszakérni. „Azt mondtam, amikor ezt elindítottam, hogy kiírom, akinek nem ízlik, az ne fizesse ki.”

A kiírást ugyan nem láttam, de szélesen gesztikuláló és mosolygó Marika néninek elhittem, hogy tényleg megteszi. A kaja készítése közben is folyamatosan magyaráz, látszik rajta, hogy ez neki nem munka, hanem művészet. Itt az alapanyag, az étel nem mellékes, de másodlagos, a hely lelke Marika néni a teljesen átlagosan berendezett kicsi vendéglőben. Az ételbár ugyanis elüt a felújított Angyal utca minden szegletétől, házától. Egyszerű portál, még egyszerűbb asztalok, székek, viaszosvászon terítő, ha bemegy az ember, mellbe vágja a hamburgerszag és a retró.   

20161007_134510.jpg

És ezt a lambériás, kicsit kopottas, ’80-as éveket idéző világot imádják a fiatalok, dél után egymás sarkát taposva jönnek a vendéglőbe. Aki új vendég, azt egyből lerohanja a szürke hajú démon az áradó szeretetével, nagymamás habitusával. A fiatalok elsőre meghökkennek, de aztán megadják magukat az idős hölgyből sugárzó energiának, és még azt is elfogadják, hogy olyan hamburgert készítsen nekik, amiről fogalmuk sincs, mi lesz benne. Akiket ismer, azoknak fejből mondja, hogy mit szeretnének a puffancsba, a vendégnek nincs más dolga, csak bólintania kell az alapanyagok felsorolásából álló szóáradatra.

20161007_115751.jpg

„Nem bánom, hogy Amerikában milyet találtak ki, biztos finom. Ezek a gyerekek éhesek, és ezeknek enni kell adni. Tehát olyanokat gondoltam ki, amikben van mindenféle hús, mindenféle zöldség és 1984-től 1990-ig 87-féle hamburgert találtam ki.”

A meglepetés hambik Marika néni „játékországának” részei, mint ahogy az is, hogy mindennap új jelszó van, és ha valaki bemondja ezt a kávézóban, engedményt kap a szendvicséből. A négyféle méretben kapható hamburgerei 600 forinttól kezdődnek és a legnagyobb, a tíz embernek elegendő szülinapos darab 5000 forintba kerül.

Érdekes színfoltja a IX. kerületnek a Marika Néni Kávézója, kár lenne, ha bejönne az a tizedik vendég, aki végül pályaelhagyásra sarkallná a kerületi hamburgerek koronázatlan királynőjét. Annyi bizonyos, hogy egy letűnt, manapság ellentmondásos megítélésű, de mégis barátságos kor szellemét idézi a hely, és a mindenki nagymamája, Marika néni.

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ferencker.blog.hu/api/trackback/id/tr6111780307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

György Juhasz 2016.10.09. 13:50:51

10-nél bezár,idáig már kilencen voltak..... Persze.....=D Ügyes marketing!

SINGLETON999 2016.10.09. 15:04:30

Na akkor màr keresheti is a lakatot azöregasszony: èn egyszer ettem ott, orias puffancsba rengeteg izetlen csalamadeba bujtatott lapos izetlen gumi , amit hamburgernek hivnak. Kevèsbè igènyes illetve az igazi hamburgert nem ismerö, kornyekbeli diakok, fiatalok jarnak. A hely sokkal rosszabb, mint a híre.

SPQR3001 2016.10.09. 16:26:58

@SINGLETON999: Tökéletesen egyetértek, az utóbbi pár évben rengeteget fejlődtek a budapesti kajáldák, ez a hely a régi időkből megmaradt kövület. A hamburger laktató, viszonylag jó az ár érték aránya, de egyáltalán nem jó. Ügyes a marketing, de a minőség maximum erős közepes. Azért jó, hogy van, kolisoknak jó, ha épp elfogyott az otthoni kaja.

Roadster68 2016.10.09. 16:55:13

Tudtam hogy jön hamarosanl 1-2 troll, de hogy az első kettő az legyen:) Ez priceless :D

Ejjnye Bejjnye 2016.10.09. 18:19:45

@Roadster68: Szia! Miért troll, ha valaki elmondja a véleményét, ráadásul normális hangnemben? Marika néni tényleg kedves, egy retró "mindenki nagymamája" érzést átadó hölgy, aki szívvel lélekkel teszi azt, amit tesz. Viszont a kajája nem finom. A felhasznált alapanyagok nem piacosak, háziasak/tanyasiak, vagy faluról származók, hanem Tesco-sak. A paradicsom, uborka, paprika áruházlánci ízetlen, konzervkukorica, reszelt sima sajt, a hamburgerhús fagyasztott tömegtermék... Tény viszont, hogy egy Angus-menü árából két fiatal egyetemista fiú jóllakik (három lány is:) )

Márk_Márk 2016.10.09. 18:32:22

@Ejjnye Bejjnye:
És szerinted a Tesco honnan szerzi be, az áruház tetején termeszti?

Cold Heart 2016.10.09. 18:54:42

@Ejjnye Bejjnye:

hát, én kedvesnek sem mondanám, ellenben negédes
egyetem elején ettem ott párszor, akkoriban sem számított jónak, az elmúlt pár évben meg hihetetlen, mennyit fejlődtek a hamburgerek Pesten.

anddd 2016.10.09. 19:25:16

@Ejjnye Bejjnye: itt senki sem tud helyesen magyarul?
a kaja nem ízetlen, hanem íztelen.

atomplanet 2016.10.09. 19:58:35

@anddd: A hamburgerhez nem tudok hozzászólni, sajnos (szerencsére?) még nem kóstoltam. Viszont az íztelen/ízetlen témában a következő az iránymutató (számomra legalább is)

www.e-nyelv.hu/2009-01-29/iztelen-izetlen/

Márk_Márk 2016.10.09. 20:35:10

@anddd:
Is. Meg ízetlen is. Lásd értelmező szótár.
A tréfa ellenben csak ízetlen lehet, íztelen nem.

Márk_Márk 2016.10.09. 22:59:55

@csentecsa:
Hát igen, a Hír TV, ahol Bayer Zsolt volt a mértékadó.
Igen komoly hivatkozási alap...

eöeöe 2016.10.10. 01:41:29

Hát a kép alapján előbb nézem baltásgyilkosnak, mint cuki nagymamának, van valami furcsa a "mosolyában", de persze ha épp ráhúzta a széket a tyúkszemére és azért ilyen a feje, akkor nem szóltam. Hamburgerét még nem ettem, de valószínűleg ha betévedek, és tényleg olyan energikus, akkor hazáig rohanok, utálom, mikor a vendéglátó a családtagom akar lenni

sajt87 2016.10.10. 09:58:29

A kaja nem igazán jó, de ez még nem is lenne baj, a higiéniai körülményei botrányosak, egyszer volt rövid ideig rálátásom, csoda, hogy még mindenki él, aki ott evett, bár lehet, páran bejelentetlen hasmars után egyszerűen nem mentek a környékére többet, azért nincs több panasz. Kézmosást nem erőlteti, az állott dolgokat nem dobja ki, újra felhasználja, stb.
Akinek erős a gyomra, egye :)

Kicknick 2016.10.10. 10:58:36

Elég szarul néz ki az a hambi a képen...

IDSx 2016.10.10. 20:31:18

Jó 5 éve már, hogy csóró egyetemistaként havi 1x jártunk Marika nénihez zabálni. Egy szűk kis üzletben olcsó vagdalt löncshús, mirelit "hamburgerpogácsa" és rántotthús + olcsó csalamádé egy fullasztó, ipari buciban - egy ezresért. Megetted és estig kajakóma, de tápértéke NULLA. És már akkor is lehetett kicsit drágábban jobb minőségű, jobb tápértékű, finom streetfoodosokat találni a közelben, pedig ez a steetfood forradalom eleje volt...amint elkezdtünk pénzt keresni már az se akart oda járni, aki korábban agyondícsérte.

Abszolút nem Marika ellen szól, de sajnálatos, hogy a hely legendájából az ilyen helyek évtizedekig fenn tudnak maradni. Marika néni a hamburgerezdék Illés bácsija.
süti beállítások módosítása