Nagy sikert arattak A város peremén kutatócsapat beszélgetései, amiket a város egyik közösségi terében, a Budapest Pontban szerveztek a ma már nem látható IX. kerületi Illatos út 5. szám alatti telepről. Az eseményeken a csapat tagjai, a volt lakók, egy film, és sok fotó mesélt arról, milyen volt több évtizedig a lakók elnevezése szerint, a Dzsumbujban élni. A beszélgetésből kicsit ellentmondásos, betyárromantikás, de szerethető kép rajzolódik ki a 70 évvel ezelőtt épült és 2014-ben a földdel egyenlővé tett Illatos út és Gubacsi út találkozásánál levő telepről.
„A Mester 19-be szerettem volna általánosba járni. Amikor 7 évesen elvitt oda anyukám és meghallottak, hogy hol lakom, közölték, nincs hely az első osztályban. Ez mélyen érintett.” Az 1937-ben megépített, 400 lakást magában foglaló, Dzsumbujnak is nevezett telepen lakott a 23 éves Sárközi Vénusz is, aki gyakorlott nyilatkozó. Beszélt már a Tilos Rádióban és a Budapest pontos találkozón is elmondta történetét. „Huszonegy évig éltem ott, oda születtem. Egy szobakonyhában éltünk hárman, fürdőszobánk nem volt, de nagyon szerettünk ott lakni. Rengeteg barátunk volt és rendkívül nagy volt az összetartás.”
Vénuszék a telep három lakótömbje közül a nyugalmasabbnak számító C épületben laktak. Mint mondja, ez volt a legjobb ház, mert a lakók fele fiatalokból, másik fele pedig az idősebb korosztályból állt. Az egyedi szubkultúrájú helyen azonban akadtak szörnyű pillanatok is, amikor például beázott az önkormányzati bérleményük vagy a szomszédokkal voltak gondok, felütötte fejét a bűnözés.
Nem lehet elképzelni, csak megtapasztalni, milyen érzés belsőfolyosós bérházak, szűk egyszoba-konyhás lakásaiban többedmagunkkal, a dzsumbujban élni. Pedig laktak ilyen körülmények között emberek több évtizeden át az Illatos út 5. szám alatt. És mintha ezt az életérzést akarták volna átadni A város peremén csoport tagjai, amikor a Budapest Pont pincéjébe szervezték az előadásaikat a Dzsumbujról. A közösségi pont alagsorában durva falú, kissé dohos, szűk pincében találja magát a látogató az V. kerület alatt. Megszűnik a külvilág, csak az időtlenség és a hely atmoszférája, szaga miatt feltörő régi, de egyáltalán nem kellemetlen emlékek maradnak, amihez hasonlót az eltűnt Dzsumbuj lakói is átadnak a beszélgetéseiken az érdeklődőknek.
A dzsumbujisták története kétfelé ágazik. A rendszerváltás előtti években az első beköltözőkből zárt, összetartó közösség alakult ki, akik mindenben segítették egymást, ha kellett vigyáztak egymás gyerekére. „A nagy ellentét akkor alakult ki, amikor a ’90-es évek elején, ahogy a lakók nevezik magukat, az őslakosok közé betelepültek a bevándorlók” – mondta Sárközi Vénusz a beszélgetésben.
A lány és szülei 2014-ben kapták meg a bontási határozatot a IX. kerület önkormányzattól, ami városrehabilitáció keretében fel akarta számolni a szegénytelepet. Az A tömböt 2009-ben, a B-t 2013-ban, az utolsót, ahol Vénuszék is laktak 2014-ben bontották le. A kiköltöző lakók vagy pénzt kérhettek, vagy felajánlottak számukra egy új lakást. Ők az utóbbit választották, így lett felújított, fürdőszobás lakás az új otthonuk.
A beszélgetésből olyan közösség képe rajzolódik ki, aminek tagjai segítették egymást, és próbáltak mindent megtenni azért, hogy a körülmények ellenére is jól érezzék magukat a lakótelepen és továbblépjenek a Dzsumbuj gettóvilágából.
Ezt a sajátos világot Ivanyos Judit és Thury Lili A város peremén csoport megalakítása után kezdte kutatni tavaly ősszel - hangzott el a Tilos Rádió egyik műsorában, ami a csoport munkájáról készítettek. Lilit mindig is izgatta ez a világ, amikor iskolába járt nap mint nap elment az épületek mellett. A kíváncsiságát az is felkeltette, hogy figyelmeztették, veszélyes hely a Dzsumbuj. A városi szegénység szimbólumává vált telep lakóinak a kezdetektől erős megbélyegzésben volt részük.
A csoportról Cseke Balázs tag elmondta, hogy akad köztük szociológus, médiaszakos és grafikus is. Tavaly télen kezdték készíteni az interjúkat a volt lakókkal, akik közül sokan be is kapcsolódtak a programba. A fő céljuk, hogy 2017 tavaszán több hétvégén át tartó programsorozatot szervezzenek, amin többek között szakmai kerekasztal-beszélgetésekkel, családi programokkal, filmvetítésekkel, fotókiállítással várnák az érdeklődőket, illetve ekkor mutatnák be a volt lakóknak szánt, képekkel illusztrált kiadványukat is. „A hamarosan elkészülő weboldalunkon érthetően megfogalmazott, tudományosan megalapozott cikkeket lehet majd olvasni a Dzsumbuj kialakulásáról, a szegénységkultúráról, amit az ott élőkkel készített interjúkkal, képekkel, filmekkel szeretnék árnyalni.”
Terveznek szakmai konferenciát, és tanulmánykötet összeállítása is szerepel az elképzeléseik között. Ez pedig mind abba az irányba mutat, hogy a városlakók az eddigieknél hitelesebb képet kapjanak a Dzsumbuj mindennapjairól, a városi szegénységről. Elinduljon egy társadalmi párbeszéd azért, hogy ne társuljon megbélyegzés a nélkülözéshez.
(Az első két fotó a Budapest Pontban levő kiállítás képe.)
