Ferencker

Kimcsi és K-pop - avagy egy csipetnyi koreai kultúra Ferencvárosban

2017. április 12. 14:35 - sz.klara

A Budapesti Tavaszi Fesztivál részeként háromnapos program keretében rendezték meg idén a Koreai Kulturális Napok elnevezésű rendezvényt a Bálnában. A Koreai Kulturális Központ szervezésében létrejött program célja volt népszerűsíteni és kicsit közelebb hozni a tőlünk már csak földrajzi szempontból is igencsak távol eső Koreai-félsziget lenyűgözően színes és izgalmas kultúráját a magyar közönséghez.
img_20170408_153344.jpg

Szombat délután nagy ujjongatás és dobszó hangja fogad, miközben a Fővám tértől a Bálna felé sétálok. Közelebb érve látom, hogy a nézelődők gyűrűjében éppen zenés táncbemutató zajlik, amit a kulturális programra érkezők mellett a közeli bárban ücsörgők is láthatóan nagy érdeklődéssel figyelnek. A koreai Pocheon város mosolygós tánckara az erős szél ellenére is töretlen lelkesedéssel ropja táncát a tradicionális dobok által diktált ütemre, miközben a háttérben hanbokba (tradicionális koreai viseletbe) öltözött magyar lányok járnak valamiféle legyezőtáncot szintén bekapcsolódva a produkcióba. A vidám népitáncos bemutató végeztével az épület belseje felé veszem az irányt, ahol már javásban zajlanak a Koreai Kulturális Napok további ingyenes eseményei.
img_20170408_154523.jpgEgy csapatnyi láthatóan szintén a koreai programokra igyekvő tinédzser gyűrűjében felkeveredek a Bálna emeletére, ahol az épület tágas tereit jól kihasználva, hatalmas félkörívben felállított tematikus sátrak fogadnak. Ezekben a kalligráfiától a legyezőkészítésen át a koreai nyelv és a hangeul (koreai abc) alapjainak elsajátításáig számos program kínálja magát arra hogy a résztvevők fejest ugorjanak a koreai kultúrába. A szervezők még egy kis játékkal is ösztönözik a látogatókat a minél nagyobb aktivitásra: aki legalább öt különböző programon részt vesz 1-1 matricát gyűjtve be ezzel, az valamilyen apró ajándékra számíthat. Az ötlet láthatóan bevált, ugyanis mindenhol kígyózó sorokat látni, főleg a kalligráfia és a k-pop (koreai popzenét bemutató) sátrak környékén.

img_20170408_155301.jpg

Az egészen kicsi gyerekektől a 70 éves hölgyekig minden korcsoport képviselteti magát az eseményen és ahogy körbekérdezek az derül ki a számomra, hogy sokan már régebb óta érdeklődnek a távol-keleti ország - főként a koreai filmek, a zene és a tradicionális konyhaművészet - iránt. Meg merem kockáztatni, hogy csak alig lézenghet itt olyan ember, aki tényleg semmit nem tud a koreai kultúráról, a programok mégis láthatóan mindenkit lekötnek. Az egyre nagyobbra duzzadó embertömegben végül inkább felhagyok a matricagyűjtéssel és átsétálok a ‘Daejac - Részegítő Tavasz Magyarországon’ elnevezésű kiállításra, ami a hagyományos koreai szeszesitalok készítésének és fogyasztásának szokásaiba nyújt bepillantást.

img_20170408_164518.jpg

img_20170408_165018.jpg

Végezetül a Bálna végében felállított színpad felé veszem az irányt, ahol már javában tart a k-pop táncbemutató a Home Made Asia nevű formáció tolmácsolásában. A köréjük gyűlt fiatalok szinte sztárokként ünneplik a Dél-Koreát is megjárt táncosokat, a többi ember pedig érdeklődve nézi, ahogy eltáncolják a profin begyakorolt koreográfiákat. Popzenének, sorozatoknak vagy bármi másnak hála, de úgy tűnik, hogy az ilyen távoli kultúrát bemutató eseménnyel Budapesten is csurig lehet tölteni egy ekkora épületet.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ferencker.blog.hu/api/trackback/id/tr8612417819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása